Tomletta

A Tomletta páros nagyon sok nehézségen megy keresztül, de sajnos nem lehetnek együtt. Egyik nagy akadálya például León, de a későbbiekben Franchesca, valamint Ludmilla is. De kezdjük az elején. Tomás és Vilu az első részben találkoznak és kezdettől fogva szimpatikusak egymásnak. Esik az eső, Vilu megcsúszik, és Tomás elkapja, ekkor Tomás felajánlja, hogy haza kísérje, de Vilu nem akarja. Ludminak is nagyon szimpatikus Tomás, de a fiú nem viszonozza érzéseit. Viszont ekkor León még Ludmi barátja, és nagyon szúrja a szemét Tomás, meg azt hiszi, hogy elcsábítaná tőle a barátnőjét. Itt alakul ki a folytonos rivalizálás. A Tomletta párosnak több lehetősége is adódik, hogy randizzanak, illetve jobban megismerjék egymást, de van amikor még Vilu nem áll készen, és van egy randi, amit Ludmila szörnyen elront. Aztán sokáig vannak külön, mivel Ludmila meggyőzi Tomást, hogy ők egybeillenek, és elkezdenek járni. Viszont a Tomletta páros míg Tomi Ludmival jár, Vilu kezdeményezésével barátok lesznek. Az évad vége felé közeledve viszont elcsattan köztük egy csók a 79. rész végén, és a 80. rész elején. Viszont ekkor jönnek rá, hogy már nem szeretik egymást. Sajnos a Tomletta párosnak esélye sincs a második évadban, hiszen Tomás visszarepül Spanyolországba :( Talán, lehet hogy a 3. évadban esetleg szerepet kap :)

 
Violetta

Vilu visszatér Germánnal a nyaralásról. Mikor kezdődik a tanév akkor újra találkozik minden ismerős arccal. Vilu megismerkedik a rosszfiús Diegóval, aminek León nem örül. León és Vilu nagyon sokszor félreértik egymást Diegó és Lara miatt. Fede és Ludmi kapcsolata nagyon bonyolult, de mind a kettő biztos benne, hogy éreznek valamit egymás iránt. Fran megismerkedik Marcoval, és szinte az egész sorozat alatt egy párt alkotnak majd. A második évadban több szereplő is megjelenik, többek között Esmeralda, Jackie, Ambar, Óscar, Parodi, stb...

 
Violetta Live

A Violetta Live koncert Budapesten is fellép, 2015. augusztus 29-én. A sorozat több szereplője is fellép a zenekar és táncosok kíséretében. A koncertet megkoronázzák a csodálatos fényeffektusokkal és jelmezekkel, díszlettel és a felejthetetlen koreográfiával.A koncert két keretes, ugyanis két időpontban lesz: 

Papp László Budapest Sportaréna - augusztus 29. 14:30 / 19:30 és augusztus 30.

>>Jegyvásárlás   >>Jegyvásárlás   >>Hivatalos oldal

 
Mini Chat

Ez itt az oldal minichatje, ahol csak annyi a szabály, hogy ne használj trágár szavakat és kultúráld magad. Ketten vagyunk, ezt vedd kérlek figyelembe: Fran&Cami. Fontos mindenki, a látogatók véleménye, így nyugodtan leírhatod az építő kritikákat is, na meg velünk is cseveghetsz :)

 
Family

Ne jelentkezz, csakis a barátaink, illetve a sorozat szereplői kerülhetnek ki ide :)

 
Elite affi

Ha ide fel akarsz kerülni, írj nekünk chatbe egy üzenetet. Nincsenek igazán nagy és különleges elvárások, az oldalad legyen igényes, rendezett és tartalmas. Ha úgy érzed, megfelel, bátran írj nekünk :)

A HELY KORLÁTLAN

            

 
Fanok
Indulás: 2014-04-04
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.